Tűzoltónap Búcsúszentlászlón

Tűzoltónap Búcsúszentlászlón

2025. május 06. 15:29 galéria

Idén is Búcsúszentlászlón tartotta hagyományos tűzoltónapi ünnepségét május 5-én, Szent Flórián ünnepe alkalmából a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A hétfői rendezvényen a tűzoltók és katasztrófavédők megemlékeztek elhunyt bajtársaikról, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó állománytagok pedig elismeréseket vehettek át. Az ünnepségen köszöntőt mondott Dr. Varga Andrea, a Zala Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója is.

Megkezdődtek az érettségi vizsgák

Megkezdődtek az érettségi vizsgák

2025. május 06. 13:29

Bács-Kiskun vármegyében idén tavasszal 55 vizsgahelyszínen összesen 7705 érettségiző fog számot adni tudásáról. A május 5-én kezdődő vizsgaidőszakban középszinten 41 vizsgatárgyból 17965, emelt szinten pedig 28 vizsgatárgyból 3022 vizsgajelentkezésre került sor.

Pályázati felhívás a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal vagyonkezelésében lévő Szeged, Rákóczi tér 1. szám alatti ingatlanban működő büfé bérletére és üzemeltetésére

Pályázati felhívás a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal vagyonkezelésében lévő Szeged, Rákóczi tér 1. szám alatti ingatlanban működő büfé bérletére és üzemeltetésére

2025. május 06. 12:28

Tisztelt Ajánlattevő! A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal (székhelye: 6722 Szeged, Rákóczi tér 1.) mint Kiíró, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXXVI törvény (a továbbiakban: Nytv.), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) vonatkozó fejezetei alapján a Magyar Állam tulajdonában, a Kormányhivatal vagyonkezelésében lévő 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. szám alatt található 3072/2 hrsz. szám alatti büfé céljára kialakított 14 m2-es eladóterű, 9,38 m2 raktár és 55,36 +173,91 m2 vendégtér (a továbbiakban együtt: Bérlemény) nyilvános meghirdetés útján egy fordulós eljárás keretében bérbe adni kívánja.

Részleges ügyfélfogadási szünet a bátaszéki kormányablakban

Részleges ügyfélfogadási szünet a bátaszéki kormányablakban

2025. május 06. 09:17

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Bátaszék, Szabadság utca 4. szám alatti kormányablak 2025. május 12-én, hétfőn 8:00 - 12:00 óra között az infokommunikációs eszközök karbantartása miatt zárva tart.

Nemzetiségi önkormányzatok értekeztek Tatabányán

Nemzetiségi önkormányzatok értekeztek Tatabányán

2025. május 06. 08:46

2025. május 5. napján a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal a nemzetiségi önkormányzatok jogszerű működésének előmozdítása érdekében jegyzői fórumot szervezett az érintett önkormányzatok jegyzői és képviselőik részére.

Közigazgatási ismeretekre képezik az Andrássys pedagógusokat a kormányhivatalban

Közigazgatási ismeretekre képezik az Andrássys pedagógusokat a kormányhivatalban

2025. május 05. 18:27

Elkezdődött a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium pedagógusainak öthetes, hatvanórás továbbképzése a közigazgatási ismeretekből a kormányhivatalban. Így az alma materban a 2025/26-os tanévtől a 11-12. osztályos tanulók már választhatják érettségi tantárgyként a közigazgatási ismereteket. A pedagógusokat a hivatal jogász végzettségű kormánytisztviselői hetente három napon, napi négy órában vértezik fel a tananyag oktatásához szükséges szakmai ismeretekkel.

Kézhigiénés Világnap - Május 5.

Kézhigiénés Világnap - Május 5.

2025. május 05. 16:11

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben indította el a „Ments életeket: Moss kezet!” című kampányát. Azóta minden évben május 5-én szervezik meg a Kézhigiénés Világnapot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a tiszta kezek fontosságára a fertőzések megelőzése érdekében. A globális mozgalomhoz Magyarország már a felhívás kezdetekor csatlakozott.

Mi tehetünk, ha átvertek, megtévesztettek?

Mi tehetünk, ha átvertek, megtévesztettek?

2025. május 05. 16:05 galéria

Elindult a fogyasztóvédelmi konzultáció, amelyről Zalaegerszegen, az Európa téren tartott sajtótájékoztatón számoltak be 2025. április 30-án, szerdán. A kormány 12 pontos online kérdőíven tudakolja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról, az online csalásokról, az akciós trükkökről és más problémákról a magyar állampolgárok véleményét.

Munkabalesetek szomorú emléke

Munkabalesetek szomorú emléke

2025. május 05. 15:47 galéria

A munkabalesetek áldozataira és a megrokkant munkavállalókra emlékeztek szerdán Zalaegerszegen, a Dísz téren. A Zala Vármegyei Kormányhivatal és a meghívott intézmények vezetői mécseseket gyújtottak tiszteletükre.

Konferencián ismertették a projekt eddigi eredményeit

Konferencián ismertették a projekt eddigi eredményeit

2025. május 05. 15:06

A Baranya Vármegyei Önkormányzat a TOP-PLUSZ-3.1.1-21-BA1-2022-00001 kódszámú „Baranya segít – Együttműködés a foglalkoztatás fejlesztéséért” című projekt konzorciumi vezetőjeként a programmegvalósítás eddigi tapasztalatainak, eredményeinek és további feladatainak áttekintése érdekében szervezett konferenciát a projektben együttműködő szakemberek, a széleskörű partnerségben érintettek és a foglalkoztatási problémák megoldása iránt érdeklődők számára 2025. április 30-án.