A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium elkötelezett amellett, hogy a kormanyhivatalok.hu honlapot a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvény szerint akadálymentessé tegye.
Ezen akadálymentesítési nyilatkozat a https://kormanyhivatalok.hu címen elérhető Kormányhivatalok honlapra vonatkozik. A nyilatkozat hatálya kiterjed a honlap saját kezelésű magyar és angol nyelvű oldalaira, valamint a kormányhivatali tájékoztató, kereső, dokumentumtári, hír- és kapcsolódó tartalmi oldalakra.
A nyilatkozat nem vonatkozik a honlapról hivatkozott, külön domainen vagy önálló szolgáltatásként működő külső rendszerekre és webhelyekre. E rendszerek akadálymentességi megfelelősége saját üzemeltetőjük felelősségi körébe tartozik.
Megfelelőségi státusz
A honlap a dokumentumállományra, az archív tartalmakra és a jogszabály hatálya alá nem tartozó tartalmakra vonatkozó kivételek miatt csak részben felel meg a 2018. évi LXXV. törvénynek, azaz az „IKT-termékek és -szolgáltatások akadálymentességi követelményei” című MSZ EN 301 549 szabványban hivatkozott WCAG 2.1 „AA” szintű követelményeinek.
Az üzemeltetői önértékelés alapján a honlap fő navigációja, a mobilnézetben történő bejárhatósága, az ugrólinkek használata és a fő tartalmi útvonalak elérése megfelelően működik. Ezeket a területeket a nyilatkozat nem sorolja a nem akadálymentes tartalmak közé.
Nem akadálymentes tartalom
Az alábbiakban felsorolt tartalom a következő okok miatt nem vagy nem minden esetben akadálymentes.
A 2018. évi LXXV. törvénynek való meg nem felelés
A honlap saját HTML alapú, elsődleges felületein a nyilatkozat elkészítésekor nem ismert olyan általános navigációs, mobilnézeti vagy ugrólinkkel kapcsolatos hiba, amely a honlap bejárhatóságát érdemben akadályozná.
Letölthető dokumentumok
- A dokumentumtárban, a hirdetményekben, nyomtatványokban, tájékoztatókban és egyes régebbi tartalmi oldalakon elérhető PDF-, DOC-, DOCX- és egyéb letölthető dokumentumok akadálymentességi minősége nem minden esetben egységes.
- Egyes dokumentumok esetében előfordulhat, hogy nem tartalmaznak megfelelő címsorstruktúrát, olvasási sorrendet, táblázatfejléceket, űrlapmező-címkéket, alternatív szövegeket vagy géppel feldolgozható szöveget.
- Egyes szkennelt vagy képként közzétett dokumentumok tartalma képernyőolvasó szoftverrel nem vagy csak részben hozzáférhető.
Az érintett dokumentumokhoz és információkhoz akadálymentes alternatíva kérhető a „Visszajelzés és elérhetőségek” részben megadott elérhetőségeken.
Aránytalan teher
A nyilatkozat elkészítésekor a szervezet aránytalan teherre nem hivatkozik.
A tartalom nem tartozik az alkalmazandó jogszabályok hatálya alá
- A nyilatkozat hatálya nem terjed ki a honlapról hivatkozott külső webhelyekre és önálló szolgáltatásokra. Ilyenek különösen: dap.gov.hu, magyarorszag.hu, kormany.hu, 1818.hu, idopontfoglalo.kh.gov.hu, nfsz.munka.hu, csalad.hu, allamkincstar.gov.hu, e-bejelento.gov.hu és skontakt.hu.
- A nyilatkozat nem terjed ki a régi, archív kormanyhivatal.hu felületre, illetve az ott található archív tartalmakra, amennyiben azok nem a jelenlegi közfeladat-ellátással kapcsolatos alapvető információkat tartalmaznak.
- A nyilatkozat nem terjed ki azokra a harmadik féltől származó tartalmakra, amelyek nem a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium, illetve a honlap üzemeltetésében közreműködő szervezetek ellenőrzése alatt állnak.
- Az online térképek és térképszolgáltatások azon részei, amelyek nem a közfeladat ellátásával kapcsolatos alapvető információkat tartalmazzák, a 2018. évi LXXV. törvény 1. § (3) bekezdés f) pontja alapján nem tartoznak a törvény hatálya alá. A közfeladat ellátásával kapcsolatos alapvető adatok a honlapon szövegesen, keresőben, listában vagy választómezőben is elérhetők.
Az akadálymentesítési nyilatkozat elkészítése
E nyilatkozat 2026. július 1-jén készült.
E nyilatkozat a szervezet által végzett önértékelés alapján készült. Az önértékelés a honlap főbb oldaltípusaira és funkcióira terjedt ki, különösen: címlap, magyar és angol nyelvű tartalmi oldalak, fő navigáció, mobilnézet, ugrólinkek, kormányablak-kereső, ügyfélszolgálat-kereső, részletes kereső, dokumentumtár, hír- és tájékoztató oldalak, lábléc- és navigációs elemek.
A nyilatkozatot legutóbb 2026. július 1-jén vizsgálták felül.
Visszajelzés és elérhetőségek
Az akadálymentességgel kapcsolatos hiányosságok bejelenthetők, valamint akadálymentes alternatíva kérhető az alábbi elérhetőségen:
Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium, Kormányhivatali Online Tájékoztatási Főosztály
Postai cím: 1358 Budapest, Pf. 19.
Telefon: +36-1-795-3313
E-mail: kormanyhivatalszerk@vtm.gov.hu
A bejelentésben kérjük megadni:
- az érintett oldal vagy dokumentum pontos webcímét;
- a tapasztalt akadálymentességi problémát;
- az igényelt akadálymentes alternatíva formáját, ha dokumentumhoz vagy információhoz kér hozzáférést;
- a válaszadáshoz szükséges elérhetőséget.
A közszférabeli szervezet a bejelentésre vagy kérelemre 30 napon belül válaszol.
Az akadálymentesítésért és a kérések feldolgozásért felelős: Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium, Kormányhivatali Online Tájékoztatási Főosztály.
A honlap üzemeltetésében a Lechner Nonprofit Kft. működik közre a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium megbízásából; a technikai üzemeltetést a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. látja el.
Végrehajtási eljárás
A közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvényben foglalt kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére a 162/2019. (VII. 5.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti végrehajtási eljárás vehető igénybe, ha a felhasználó a visszajelzési eljárásban nem kap választ vagy nem kielégítő választ kap.
A végrehajtási eljárás lefolytatásáért a Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. Digitális Szolgáltatások Felügyelete felelős.
A felhasználó a bejelentést az alábbi módokon teheti meg:
- a magyarorszag.hu ügyintézési felületén keresztül a „Felügyeleti bejelentés honlap vagy mobilalkalmazás akadálymentes elérhetőségének biztosításával kapcsolatban” elnevezésű ügy indításával;
- e-mailben: webakadalymentesites@dmu.gov.hu;
- postai úton: Digitális Magyarország Ügynökség Zrt., 1138 Budapest, Váci út 129-133.
A bejelentés alapján indult eljárásban a Digitális Szolgáltatások Felügyelete a honlapot vagy mobilalkalmazást ellenőrzés alá vonja, és ennek eredményéről 60 napon belül tájékoztatja a bejelentőt.
Jelen akadálymentesítési nyilatkozatot jóváhagyta
Dr. Gál Éva Erika
közigazgatási államtitkár, Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium