Átmeneti üzemszünet a KIA-ban

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2025. június 17. 20:30 óra és 2025. június 18. 06:00 óra között karbantartás miatt a Központi Időpontfoglaló Alkalmazás nem lesz elérhető.

Türelmüket és megértésüket köszönjük!

Szabados Péter kapta a Szabadságért Kaposvár Emlékérmet

2022.10.26. 16:34 | Somogy Vármegyei Kormányhivatal

A Csiky Gergely Színházban tartott gálaesten adták át azt a Kaposvár közgyűlése által odaítélt elismerést, amelyet azok kaphatnak, akik kiemelkedő, példaértékű magatartásukkal, emberi helytállásukkal, munkásságukkal hitet tettek a nemzeti szabadság eszméje mellett.

Szabados Péter volt Kaposvár első - a rendszerváltás utáni – szabadon választott polgármestere. Ő kapta feladatul az önkormányzati rendszer megszervezését, a tanácsi végrehajtó apparátus átalakítását.

Az ünnepségen Szita Károly polgármester Szabados Péter méltatásában elmondta, hogy életéből fél évszázadot szentelt a somogyi kultúrának, a közművelődésnek, pályája során volt közönségszervező, művelődési ház igazgatója, népművelő, a Somogy Megyei Művelődési Központ igazgatója, és 1990-től 1994-ig polgármester.

Irányításával nem csupán az önkormányzati munka feltételeit sikerült biztosítani és az intézményhálózat működésének biztonságát megőrizni, hanem jelentősen fejlődött is a megyeszékhely.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján tartott ünnepi gálaesten dr. Neszményi Zsolt főispán képviselte a Somogy Megyei Kormányhivatalt.

Forrás: Somogy Megyei Kormányhivatal