Idén is megszervezi pályaválasztási rendezvénysorozatát a kormányhivatal
A Zala Vármegyei Kormányhivatal partnereivel együttműködve immár hagyományosan, 2025 őszén is három helyszínen szervez Pályaválasztási Kiállítást és Szakmabemutatót, a pálya- és szakmaválasztással kapcsolatos tudatos döntés meghozatalához szükséges széles körű információk átadása céljából.
A rendezvénysorozat első állomása ezúttal is Keszthely volt, ahol a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a Nagykanizsai Tankerületi Központtal együttműködve november 6-án, a Csány-Szendrey Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában várták a térségben működő általános iskolák 8. osztályos tanulóit, szüleiket, valamint osztályfőnökeiket.
A pályaválasztás életetek egyik első komoly döntése. Most még talán távolinak tűnik a munka világa, de az, hogy milyen középiskolát választotok, meghatározza, milyen lehetőségek nyílnak meg előttetek a későbbiekben. Ezért fontos, hogy tájékozódjatok, kérdezzetek, és merjetek gondolkodni a jövőtökről – fejtette ki gondolatait beszédében dr. Varga Andrea, a Zala Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.
A két járásból több mint 500 diák jelent meg az iskola tornatermében. A rendezvényen a tanulók interaktív módon ismerkedhettek meg a gimnáziumok, illetve a technikumok képzési palettájával, a különféle szakmákkal, melyet szakmabemutatók és fórumbeszélgetések is színesítettek.
A rendezvénysorozat következő állomásain – november 13-án Nagykanizsán, majd november 20-án Zalaegerszegen – is várják a szervezők az érdeklődőket.