Immár harmadik éve, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a gyermekek a BFKH nyári napközis táborában

2026.08.05. 08:58 | Budapest Főváros Kormányhivatala

Budapest Főváros Kormányhivatala a korábbi évekhez hasonlóan szervezte meg napközis táborát a munkatársak gyermekeinek részére.  Július végén 42-en vettek részt, augusztus végén pedig várhatóan 49 gyermeket várnak a változatos programok.

A júliusi tábor első napja kézműves és kreatív feladatokkal indult. A szervezők számtalan szórakoztató és ismeretterjesztő programmal készültek a hét többi napjára, többek közt jártak a Csodák Palotájában, ahol a kiállítások megtekintése mellett kísérleteket láttak és végezhettek, de ellátogattak a Természettudományi Múzeumba, a Fővárosi Állatkertbe és megnézték a Parlamentet is. Vendégül látta a gyermekeket a Madárfészek Ökölvívó Akadémia is, ahol Erdei Zsolt világhírű bokszolónk tartott ökölvívóedzést. A délutánokon mese és filmvetítéssel ütötték el az időt.

Mindent összevetve a napközis tábor sok kalanddal, élménnyel gazdagodva sikeredett.  

Forrás: BFKH SAJTÓ