Elindulhat a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. július 10. 17:25
A fizetésképtelenné vált Unitravel Kft. ügyében Budapest Főváros Kormányhivatala, mint kereskedelmi hatóság, soron kívüli eljárást indított, amelynek keretében törölte az utazási irodát az utazásszervező és -közvetítő vállalkozások nyilvántartásából és eltiltotta e tevékenység folytatásától.
Az új kollégáink tovább erősítik a kormányhivatalt
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. július 09. 12:55
66 új kolléga csatlakozott Magyarország legnagyobb területi közigazgatási szervéhez, Budapest Főváros Kormányhivatalához. Az új belépők letették hivatali esküjüket és részt vettek az azt követő képzésen is. A megjelenteket Mészár Erika főigazgató köszöntötte és azt hangsúlyozta: a közigazgatásban a munka középpontjában mindig az embernek kell állnia.
Munkatársunk a Fővárosi Vöröskeresztben
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. július 08. 15:07
Júniusban tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete, amelyen az Igazságügyi Főosztályunk vezetőjét, Sági Norbertet harmadszorra is megválasztottak társadalmi alelnöknek.
A kormányhivatal mielőbb határozatot hoz, hogy megkezdődhessen a csődbe ment utazási iroda utasainak kártérítése
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. július 08. 11:41
Budapest Főváros Kormányhivatala kereskedelmi hatóságként a bajba jutott utasok megsegítése érdekében eljárást indított a csődbe ment Unitravel Kft. utazási iroda ügyében, amely keretében megvizsgálja a vállalkozás közleményében foglaltakat, különös figyelemmel a fizetésképtelenségi helyzetére.
Konferenciasorozat a társadalombiztosítási kifizetőhelyek támogatásáért
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. július 07. 16:25
Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Főosztálya kiemelten kezeli a foglalkoztatók, illetve a társadalombiztosítási kifizetőhelyek szakmai támogatását. A BFKH szakfőosztálya térítésmentes, előzetes regisztrációhoz kötött konferenciasorozatot indított, amelynek első előadása során 2025. 07.07-én, kifejezetten az újonnan alakult kifizetőhelyek ügyintézői kaphattak hasznos szakmai tanácsokat.
Átvették okleveleiket a képzést sikeresen teljesítő munkatársaink
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. július 04. 09:26
Online képzés után sikeres vizsgát tettek le Budapest Főváros Kormányhivatalának kormányablak ügyintéző munkatársai. A képzés célja, hogy a kollégák a lehető legszéleskörűbb tudást szerezzék meg hivatásukhoz kapcsolóan, ezáltal személyes közreműködésükkel tudják javítani a kormányablakok ügyfélkiszolgálásnak minőségét.
Kamutaxist fogtak Budapesten a fővárosi kormányhivatal közreműködésével
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. július 02. 15:32
Az akció a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a BKK Budapesti Közlekedési Központ és Budapest Főváros Kormányhivatala Fővárosi Közlekedésfelügyelet Főosztály közötti együttműködési megállapodás keretében került megszervezésre, mely alapján az engedély nélküli vagy jogszerűtlen személyszállítás elleni fellépés céljából a megállapodásban szereplők munkacsoportot hoztak létre. Az együttműködő hatóságok célzott ellenőrzés során kapcsolták le hatóságok az engedély nélkül fuvarozó sofőrt.
A fiatalok védelmében a kormányhivatalok szigorúan ellenőrzik az energiaitalok árusítását
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. június 25. 13:23
Június közepe óta tilos energiaitalt értékesíteni, illetve azzal kiszolgálni a tizennyolcadik életévüket be nem töltött fiatalokat. Egy június 23-án megjelent módosítás meghatározza azt is, hogy mi is számít pontosan energiaitalnak. A tilalom betartását a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi hatóságai kiemelten ellenőrzik.
A Kormányhivatal azonnali vizsgálatot indított a WizzAir ellen a Dubajban hagyott magyar utasok ügyében
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. június 24. 16:29
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy nemzetközi légitársaság ilyen mértékben semmibe vegye a magyar állampolgárok jogait és biztonságát. Budapest Főváros Kormányhivatala haladéktalanul vizsgálatot indított a WizzAir légitársasággal szemben, miután a 2025. június 23-i Dubaj-Budapest járat törlése miatt több tucat magyar utas rekedt ellátás nélkül a Közel-Keleten.
Újra elindult a Nyári diákmunka 2025. program
Budapest Főváros Kormányhivatala | 2025. június 23. 13:29
A teljes foglalkoztatottság elérése, valamint a fiatalkori inaktivitás csökkentése, a korai munkatapasztalat- és munkajövedelem-szerzés elősegítése érdekében a kormány június 16-tól idén is meghirdette a Nyári diákmunka 2025. munkaerőpiaci programot.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal