A lakossággal együttműködve ellenőrzi a nyírbátori bűzért okolt létesítményeket a kormányhivatal

A lakossággal együttműködve ellenőrzi a nyírbátori bűzért okolt létesítményeket a kormányhivatal

2024. december 06. 08:42

Befejezték a nyírbátori cégek azon beruházásaik nagy részét, amelyeket a kormányhivatal írt elő a működésük kapcsán keletkező szaghatások mérséklésére. A kormányhivatal folyamatosan ellenőrzi az üzemek működését, és együttműködik a bűzhatások feltárása és megszüntetése érdekében létrejött, helyi lakosokból álló monitoring csoporttal.

Kiderült, kik lettek az év kormánytisztviselői Csongrád-Csanád vármegyében

Kiderült, kik lettek az év kormánytisztviselői Csongrád-Csanád vármegyében

2024. december 05. 15:40 galéria

2024-ben a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal 25 munkatársa vehette át az „Év Kormánytisztviselője” díjat. A szakmai elismerésről a hagyományok szerint a kollégák szavazatai döntenek, így minden évben azok részesülnek a kitüntetésben, akik segítőkészségükkel és szakmai rátermettségükkel is kivívják munkatársaik nagyrabecsülését.

Több mint 10 milliárd forint jut Baranyában a munkaerőpiac különböző szereplőinek támogatására

Több mint 10 milliárd forint jut Baranyában a munkaerőpiac különböző szereplőinek támogatására

2024. december 05. 15:16 galéria

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz egyik kiemelt célja a hazai gazdaság versenyképességének növelése – többek között – a hazai munkavállalók alkalmazkodóképességének javításával, valamint a minőségi munkaerő biztosításával. A Baranya Vármegyei Kormányhivatal közreműködésével megvalósuló GINOP PLUSZ-3.1.1-23 A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése, a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül, valamint a GINOP PLUSZ-4.1.1-23 Ifjúsági Garancia Plusz projektek többek között ezeknek a céloknak az elérését szolgálják. Az európai uniós támogatással megvalósuló programok eddigi eredményeiről tartottak ma sajtótájékoztatót a Baranya Vármegyei Kormányhivatalban.

Megtartották a honvédelmi és a közbiztonsági referensek éves felkészítését

Megtartották a honvédelmi és a közbiztonsági referensek éves felkészítését

2024. december 05. 13:37

Feladatuk, hogy felkészüljenek a települést érintő védelmi és biztonsági feladatokra, és szükség esetén segítsék a polgármester munkáját.

Sajtótájékoztatóra és konferenciára került sor a 30 év feletti munkanélküliek foglalkoztatásáért

Sajtótájékoztatóra és konferenciára került sor a 30 év feletti munkanélküliek foglalkoztatásáért

2024. december 05. 12:21 galéria

Tatán rendezték a GINOP_PLUSZ 3.1.1. „A munkaerőkínálat bővítése és fejlesztése” elnevezésű, stratégiai jelentőségű Pillér projekt nyitókonferenciáját, amely hazánkban, így Komárom-Esztergom vármegyében is elérhető lehetőség. A 30-64 év közötti álláskeresőknek a munka világába való be-, illetve visszailleszkedését segítő európai uniós program részletes ismertetése mellett országos kitekintést és vármegyei képet is kaphattak a résztvevők mind a támogatási elemekről, mind az adott célcsoport elérésének, megszólításának nehézségeiről.

Kihirdették a „HELY-SZÍN” rajz- és fotóverseny eredményeit

Kihirdették a „HELY-SZÍN” rajz- és fotóverseny eredményeit

2024. december 04. 16:02 galéria

Kihirdették a Zala Vármegyei Kormányhivatal Állami Főépítészi Irodája által szervezett kreatív rajz- és fotópályázat versenyének nyerteseit december 3-án a Zalaegerszegi MCC-ben. A „HELY-SZÍN” címet viselő pályázatra több mint száz pályamű érkezett, s nem csak Zalából, hanem az ország több településéről. A résztvevőket dr. Sifter Rózsa főispán és Farkas Ferenc Munkácsy-díja szobrászművész, a bírálóbizottság elnöke köszöntötte.

Csokigyűjtéssel segíti a bohócdoktorokat a kormányhivatal

Csokigyűjtéssel segíti a bohócdoktorokat a kormányhivatal

2024. december 04. 15:58 galéria

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal 2024-ben is csatlakozik a Karitáció Alapítvány jótékonysági csokoládégyűjtéséhez. A kezdeményezés célja, hogy az alapítvány bohócdoktorai a kórházban gyógyuló gyermekek számára tegyék boldogabbá a karácsonyt.

Ülésezett a Zala Vármegyei Államigazgatási Kollégium

Ülésezett a Zala Vármegyei Államigazgatási Kollégium

2024. december 04. 15:50 galéria

Az államigazgatási szervek, a kormányhivatal és az önkormányzatok együttműködését értékelték a Zala Vármegyei Államigazgatási Kollégium soros ülésén, amelyet dr. Sifter Rózsa főispán, a kollégium elnöke vezetett le. A december 3-ai tanácskozás előadásai érintették az új építészeti törvényt, az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszert, valamint az önkormányzati választást is.  

Ünnepre várva

Ünnepre várva

2024. december 04. 15:45 galéria

Afangide Beáta, a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont művésztanárának alkotásaiból nyílt adventi tárlat szerdán a Somogy Vármegyei Kormányhivatalban.

Elismerés a védelemben tevékenyen részt vevőknek

Elismerés a védelemben tevékenyen részt vevőknek

2024. december 04. 15:05

Két éve döntött arról a Nógrád Vármegyei Védelmi Bizottság, hogy emlékérmet alapít azzal a céllal, hogy elismerje azon természetes vagy jogi személyek munkáját, akik vagy amelyek a vármegye védelmi és biztonsági feladatainak ellátásában, esetenkénti védekezési feladatok ellátásában, az anyagi javak mentésében a lakosság védelme érdekében kiemelkedően helyt álltak.